.::€Lovak & Farkasok SZEREPJÁTÉKA€::.
.::€Lovak & Farkasok SZEREPJÁTÉKA€::.
Egérkövető
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
A legtutibb oldalak
 
Bölcsességek
 
Lovak
 
Menü
 
Lófajták
 
Ponyclub
 
Lovas Extra
 
Szín
 
Áttűnéssel lapozás
 
Csicsa
 
Amerikai Foltos ló(paint)

Amerikai Foltos ló(paint)

 

TÖRTÉNETE


Hernando Corter spanyol konkvisztádor aranyat keresve 1519-ben hajózott Amerikába. 16 lovat vitt magával a nagy útra. A lovak egyike egy mogyoró színű ló volt, a hasán fehér foltokkal – a musztángok mellett ez a ló lett a foltos fajta alapítója. Sok-sok évvel ezután, 1960-ban Rebecca Tyler Lockhart, a konyhaasztalánál ülve telefonon felhívta ismerőseit. Támadt egy ötlete. Már korábban is sokakat érdekeltek a pöttyös lovak, de Rebbeca most elhatározta, hogy felkutatja az összes ilyen lovat, hogy tenyésztői szövetséget alapítson a számukra. Sokaknak tetszett ez az elképzelés, Rebecca pedig minden információt feljegyzett. Végül már az egész konyhaasztala tele volt apró kis jegyzetekkel, és két barátját kellett segítségül hívnia a nyilvántartáshoz. Hárman dolgoztak tovább, de végül mind a hárman influenzásak lettek, és Rebeccának újabb három barátot kellett hívnia, hogy segítsenek neki. A segítség megérkezett, és a lelkes kis csapatnak végül 1961-ben, egy Fort Worth-i lovas bemutatón sikerült saját kategóriát indítani a foltos lovak számára. A jó barátok mindenkit elhívtak, akinek foltos lova volt; önmagában a „verseny” szó elegendő volt ahhoz, hogy a rendezvényre odacsábítsák az embereket. Néhány héttel a rendezvény után Rebeccca összejövetelt szervezett, amelyen újabb 17 ember is részt vett. Itt az volt a téma, hogy alapíthatnak-e új fajtát a foltos lovak számára. 1962-ben Rebecca újra a konyhaasztalánál ült, de most már azért, hogy a legelső foltos lovat regisztrálja az Amerikai Foltos ló tenyésztői szövetségénél. Az első regisztrált ló egy fekete mén volt, fehér tobiano színnel. Bandits Pintónak hívták. Az év végéig a szövetségnek már 150 tagja és 250 regisztrált lova volt. Azóta a fajta még szélesbb körben elterjedt – napjainkban a fajta szövetségnek több mint 500.000 regisztrált foltos lova van. A fajta világszerte elterjedt, a világon bárhol született minden lovat felvesznek az Amerikai regiszterbe, amelynek a neve mára Amerikai Paint Ló Egyesületre változott.

LEÍRÁS


A foltos ló tömör és izmos, viszonylag kicsi fejjel. A jelleme rendkívül jó. Jó felépítésének köszönhetően gyors, és egyhelyben is képes körözni. E tulajdonsága miatt igen alkalmas a western lovaglásra. „Van érzéke a tereléshez”,  ahogy mondani szokták. Marmagassága átlagosan 147-169 cm. Színe: a három fő szín a Tobiano, a Overo és a Tovero, de az Overon belül több minta is létezik: szegélyezett Overo, Sabino, és Foltos fehér. A foltok színében az összes lószín megengedett – ezeket ezért tarkának nevezik

HASZNOSÍTÁS


A Foltos lovakat többnyire lovaglásra használják, és a western lovaglás szinte minden versenyszámára alkalmas.

TOBIANO: a Tobiano mintázatú ló egyik vagy mindkét lágyéka színes, és térd fölött mind a négy láb fehér. A foltok kiegyensúlyozottak és tiszták, oválisak vagy kör alakúak, és pajzsszerűen nyúlnak a nyaktól a szügyig. A fej pinto, csillag, hóka, lámpás stb. jegyek pedig egységes színűek. A farok gyakran kétszínű. A Tobiano ló túlnyomórészt fehér, vagy túlnyomórészt tarka.

TOVERO: a Toverónak tarka a füle, a pofája és gyakran a homloka is, egészen a szemekig. Legalább az egyik szeme kék, a ló a szügyén és néha a nyakán foltos. A foltok különböző méretűek, a hasán és az ágyéka felé a foltok gyakran kisebbek. A ló farán is lehetnek különböző méretű foltok.

OVERO: az Overo mintázatú ló hátán, a marja és a farka között általában nincsen fehér szín, egyik vagy több lába is tarka lehet. A fehér foltok szabálytalanok, mintha valaki fehér festéket fröcskölt volna rá. A ló pofáján sok fehér szín található, farka pedig általában egyszínű. Az Overo is, a Tobianohoz hasonlóan, túlnyomórészt fehér vagy túlnyomórészt tarka.

AZ OVERO TÖBBI FAJTÁJA:

Keretes Overo – a ló fején sok fehér szín, és fehér foltok találhatók az lágyékán és nyakán is. Oldalról nézve olyan, mintha fehér lovat látnánk tarka keretben. A lábak általában tarkák, néha fehér zoknival. Mindkét szeme kék.


Szabino (nevezik Chalico Overo-nak is) – fehér szín a fejen és a lábon, általában fehér foltok a hason. A Foltos szőr lehet szürke is, a szemei barnák vagy kékek. Néhány Sabino szinte teljesen fehér, és csak a fülükön van némi szín.


Fröcskölt fehér – fehér lábak és has, és nagyon sok fehér szín a fejn. A fehér pöttyök erős kontrasztban állnak a tarka részekkel, mintha a lovat fehér festékbe mártották volna. Szemei gyakran kékek. Ez a legritkább Overo szín, de s tenyésztők között egyre közkedveltebb.

Az Overo spanyol kifejezés, jelentése: „mint egy tojás”. Az Egyesült Államokban az Overo általában csak annyit jelent: „foltos, de nem Tobiano!”.

Nem könnyű tenyészteni, más fajták tenyésztésekor az alkatra és a jellemre ügyelnek, a színekre kevesebb figyelmet fordítanak. A foltos ló tenyésztőinek nehezebb a dolga: nem csupán a megfelelő felépítésre és karakterre kell odafigyelniük, hanem a kívánt színeket és mintákat is el kell érniük!

 
Mennyi is az idő?
 
Regény
 
Farkasok (és hasonlók)
 
Naptár
2024. Május
HKSCPSV
29
30
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
<<   >>
 
Nyihogó
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 
A Falka Élete
 
Pata számláló
Indulás: 2006-06-02
 
Lezárt szavazások
 
Bannerek

Bannerek: Ez itt az enyém

Ez pedig az Esztié, darkwolf:

 

 
Háttérzene
<bgsound src="http://s1.uploadspider.com/storage/forsaken-11527202740729.mp3" loop=true>
 
A hónap képe!

 

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!