Erszényes farkas Thylacinus cynocephalus ÁLLATI ÉRDEKESSÉGEK - 5. rész
Ez a roppant figyelemre méltó "kenguru" ragadozásra adta a fejét, és ezért farkasbőrbe bújt. Szomorú hír, hogy nagy valószínűséggel teljesen kihalt már, de azért feltétlenül érdemes megismerni. Sajnálatos, de tény, hogy mi emberek vagyunk a felelősek ennek a nagyon érdekes fajnak az eltűnéséért Földünkről.
Az első csapást a dingók betelepítése mérte az erszényes farkasra, melynek következtében Ausztrália területéről teljesen eltűnt, csak Tasmániában maradt pár példány. Ezután az emberek saját kezűleg is elkezdték irtani... Ő volt az egyetlen nagytestű ragadozó az erszényesek közt. Termete egy közepes termetű rövidlábú kutyára hasonlít, testsúlya 15-35 kg közt mozog. Az erszényes farkas 1-1,3 méter hosszúra nő, a farka kb. 50-65 centis. A kengurukhoz hasonlóan nagyokat ugrik, mozgékony és fürge. Egy ízben majd két és fél méter magasra látták felugrani.
Élőhelyként az erdős szavannákat vagy a sziklás kopárokkal tarkított nyílt erdőségeket kedvelte. Valószínűleg közepesebb méretű kengurukkal, erszényes nyulakkal, rágcsálókkal, madarakkal táplálkozott. Ő az egyetlen húsevő erszényes, amelyik a nála nagyobb testű kenguruk elejtésére is képes volt.
Mindezek ellenére nem kifejezetten gyors és eszes állat, ami nagy mértékben közrejátszhatott kipusztulásában. Nem volt képes felvenni a versenyt az emberek által betelepített dingókkal, és ha ez a konkurencia nem lett volna elegendő, az első európai telepesek juhaik védelmében irtóhadjáratot folytattak ellene. Ennek következtében a 19. század végére csak a legeldugottabb helyeken maradt fenn pár túlélő példány. Hajdan egész Ausztrália, Tasmánia és Új-Guinea területeinek csúcsragadozójából nagyon rövid időn belül csak hírmondó maradt Tasmánia eldugott vidékein.
Az erszényes farkasnak volt egy tulajdonsága, ami az emlősök között nagyon érdekes, mégpedig, hogy akkorára tudta nyitni a száját, hogy állkapcsai 180°-os szöget zártak be egymással. Erre más kis és nagy erszényes ragadozók is képesek, ám amíg egy ilyen tátott száj egy cickány méretű ragadozónál inkább mulatságos, addig az erszényes farkasnál ijesztő. Az erszényes farkasnak egyébként néggyel több foga van, mint eurázsiai valódi farkas kollégájának; különösen szemfogai és zápfogai erősek. Mindenesetre érdekes látvány lehetett 180°-ra tátott szájjal, amikor ásított.
Közeli rokonaihoz hasonlóan, és persze mint ragadozó, éjszakai életet élt, a nappalokat sziklaodújába bújva pihente át. Szaporodási időszaka elnyújtott, az utánpótlás almonként 2-4 apróság, ami nem sok a konkurenciáéhoz képest.
Az utolsó fogságban tartott egyed az 1930-as években pusztult el Londonban. 1977-ben új reményre adott okot, amikor Viktoria állam északi részén egy nyolctagú falkát véltek látni; remélték, hogy talán az Ausztrál kontinenesen is fennmaradt a faj. Legutoljára bizonyíthatóan 1961-ben látták, így valószinűleg az erszényes farkas végképp kihalt.
|