.::€Lovak & Farkasok SZEREPJÁTÉKA€::.
.::€Lovak & Farkasok SZEREPJÁTÉKA€::.
Egérkövető
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
A legtutibb oldalak
 
Bölcsességek
 
Lovak
 
Menü
 
Lófajták
 
Ponyclub
 
Lovas Extra
 
Szín
 
Áttűnéssel lapozás
 
Csicsa
 
Siria könyve

A tábortűz barátságosan lobogott. Körötte indiánok ültek, középen az ősz aggastyánnal.

Most felemelte kezét hogy csendet parancsoljon a gyerek sereg között. Egy kis lány vidáman ránézett és két kezét ölelésre tárva szaladt az öreg indián felé.

-Ma miről mesélsz nekünk Dyami?- mászott ölébe a gyermek, s meghúzta a hajába fűzött tollat.

Az öreg elmosolyodott, fél karral a kislányt ölelte, másikkal egy bőr szütyő után nyúlt.

Szét húzta a kötő zsineget, s ráncos ujjai közé port csippentett, majd a tűzbe szórta. A körben ülők felkiáltottak, a gyerekek tapsoltak ahogy a tűz szinte életre kelve lobbant. Lángjai a fahasábokon vetettek táncot, egészen míg alakot nem öltöttek. A tűz közepében farkas állt, tűzszemével sorra vette az indiánokat. Majd pofáját kitátva megvillantotta vörös fogait. Az asszonyok magukhoz szorították gyermekeiket félve, de botjával a fahasábokra csapott. A tűzfarkas nagyot ugrott, majd a következő lobbanással eltűnt.

- Ma a  mahengun történetét mesélem el nektek-szólalt meg újból az ősz varázsló- A lányét akiben farkas élt, és senki sem tudta melyikük győz…

Újból port szórt a tűzbe, a lángok meglódultak, és kezdetét vette a történet.

 

 

 

Gyerek sírás zaja szállt az égbeszökő fák között. A madarak ijedten röppentek fel, az őzek is meglódultak. S valahol a hűs lombok takarásában újból felhangzott a sírás, de most már elfúló női hang is párosult hozzá.

- Csss….kicsim- suttogott - Itt vagyok, ne sírj.

Az asszony zihálva ült le egy kiálló gyökérre karjaiban ringatva pár napos csöppségét.

Nagy utat tettek meg. Délről indultak, egy indián falu felé, és a nő ruháján lévő szakadások azt sugallták nem ment az út zökkenő mentesen. Két napja kelt útra, rögtön miután gyermeke megszületett. Érezte hogy nem nevelheti fel, nincs már sok ideje hátra. Beteg volt.

- Nyugalom! - csitítgatta a síró apróságot. Nagynehezen ismét felállt, és lassan tovább indult.

 

Napnyugtára érkezett meg a faluba. Zihált és szédült a kimerültségtől, mígnem térdre rogyott. A közelben lévő emberek rögtön észrevették az asszonyt, odarohantak hozzá, de az csak suttogni tudott.

- Vigyenek a törzsfőnökhöz, kérem!

Az indiánok egymásra néztek, az egyik bólintott és előre szaladt a falu irányába. A másik kettő felkarolta a legyengült asszonyt és társuk után siettek.

Elájulhatott, mert a következő amire emlékezett hogy az egyik sátorban fekszik, fejét pedig hűs kezek érintik. Mellkasa rohamosan süllyedt és emelkedett, karját erőtlenül nyújtotta az ott álló felé, mígnem bele nem markolt az indián ruhájába.

- A törzsfőnök….beszélnem kell vele…-suttogta, mire a hűs kezek visszafektették az ágyra.

- Nyugalom leányom én vagyok-válaszolt az ott álló.

- A gyermekem…itt kell hagynom! A férjem….a törzs tagja volt. Én nem bírom tovább…kérem neveljék fel a gyermekem! – nem engedte el az öreg indián ruháját, minden erejével azt szorította. Szeméből elkeseredett könnyek gördültek le, utolsó erejével is a törzsfőnök bőr köpenyét markolta.

- Csihadj leányom…-nyugtatta az öreg- Jó kézben lesz leányod.

Az asszony elgyötört arcán halvány mosoly terült el, és erőtlenül dőlt vissza az ágyba. Elengedte az indián ruháját, keze pedig rongyként hullt teste mellé. A törzsfőnök fölé hajolt ujjaival lassan becsukta a nő szemeit, az pedig utolsót sóhajtott.

 

 

Az évek egymás után szaladtak, az indián falu békésen pihent a völgyben.

A törzsfőnök betartotta ígéretét, az asszony gyermeke gyorsan nőtt akár a gomba. Tizenharmadik életévében járhatott, vékony leányzó cseperedett belőle. Hosszú sötétbarna haját kiengedve hordta, kivéve azt az egy tincset ami összefonva pihent hátán, végében egy sólyom tollal. Idejét a vele egykorú indiánokkal töltötte, napjai látszólag felhőtlenül teltek az indián törzsnél. Látszólag.

 

Egyik nap mikor a férfiak vadászni voltak, s a gyerekek is máshol jártak, a kislány nagylevegőt véve húzta el a törzsfőnöki sátor nemezlapját.

A sátor díszesebb volt mint a többi, ugyanis Dyami az öreg indián nem csak törzsfőnök de sámán is volt. Wigvamja kerek volt, falán ezernyi díszítés, ereklyék, gyógynövények. Középen pedig egy szőnyeg, fazék, kicsi ropogó tűz, és az indián. Most ráncos kezével a lány felé intett.

-Kerülj beljebb Tala Lakota ! – hívta.

Az ajtóban álló eleget is tett a kérésnek, belépett a sátorba, s közben próbált nem megfulladni a fazékban lévő lé szagától. Mikor már ő is törökülésben ült, a törzsfőnök ismét megszólalt.

-Miért jöttél hát?

-Kérdezhetek valamit Dyami? Mert a törzsben mindenki kedves…de mégis te olyan vagy mintha a nagyapám lennél…-kezdett bele a lány.

-Hallgatlak hát! –mosolygott rá az öreg.

-Furcsa érzésem van mostanában! Egyre többször…- itt megállt, és ránézett az öregre. Az mivel nem szólt közbe csak hosszú ősz haját fonta, folytatta – Múltkoriban észrevettem egy szarvast, és olyan érzésem volt mintha leakarnám vadászni, hogy húsát egyem. És néha a törzs tagjai között léve és tapasztalok ilyet…

Dyami kezéből kihullott a hajfonat. Remegve nézett a rémült Lakotára, és csak suttogni tudott.

-Hát már ébredezik…

-Micsoda? – kérdezte ijedten a lány.

-A mahengun! A farkas! – az öreg most már nem suttogott, barna szemével egyenesen a falfehér Lakotát nézte- A farkas ami benned él, és ha nem vigyázol átveszi tested felett az uralmat! Te nem vagy közönséges ember, te mahengun vagy!

Hirtelen bevillant agyába egy régi mese képe. Olyan emberről szólt aki teliholdkor hatalmas két lábon járó farkassá változott, hogy aztán pusztítson.

-Nem az nem lehet !- kiáltott fel a lány. Rémülten állt fel az öreg indián mellől, s az ajtó felé hátrált. Nem tudta elhinni hogy ő is az legyen, az nem lehet! Az csak egy mese volt, ő nem lehet!

Halálsápadtan rohant végig az indián táboron. Egyre csak azt mondogatta hogy ő nem lehet…pedig Dyami nem szokott hazudni.

Este volt már. A telihold fénye ezüstösen vetült le az indián táborra. A harcosok haza tértek, most örömtáncukat járták a tűz körül. Az asszonyok tapsoltak, s a húst sütötték, a gyerekek vidáman kurjongattak. Nem sokára már ők is felnőtté érnek.

Egyvalaki nem vett részt a kurjongatásban. Lakota.

A lány a földön ült, szemével követte a vörös lángok nyújtózkodását, és próbált nem az öreg indián szavaira gondolni.

Az ifjak között hirtelen sutyorgás futott végig, egyikük egy fiú pedig kaján mosollyal az egyedül ücsörgő lányra mutogatott. A többiek bólintottak, majd nevetésüket magukba fojtva úgy tettek mintha a fiú nem akarna Lakotára ijeszteni. Pedig az már a bokrokban volt, és egy jól irányzott ugrással a lány felé ugrott. Az sikított, és riadtan esett hátra.

    - Wyome! –lihegte Lakota. Az indián fiú diadalittas nevetéssel szúrta dárdáját a földbe. Társai megtapsolták, mire kihúzta magát.

De a lány nem érzett örömöt…valami mélyen fellángolt benne, szemében harag gyúlt, s a benne élő vadállat felszusszant álmából. Lakota lassan remegve állt fel, gyomrából morgás tört fel.

     -Neked meg mi bajod? –nézett rá megvetően Wyome.

 A lány nem válaszolt. Valami belül már ketrecét rágta s vért akart. Lakota megint lépett. Száját vicsorra húzta. A fiúról lehervadt a mosoly, és kissé riadtan hátrált.

     -Nemá ne csináld…jó oké többé nem csinálom jó?

De a vadállat bosszút akart, és ketrece végre darabokra hullott. Lakota felüvöltött, karját lendítve a fiú felé csapott. Wyome szisszenve kapott mellkasához, vércsíkok futottak rajta végig. Lakota mintha meghökkent volna, s kezére nézett. Már nem is körmök voltak ujjai végén. Sokkal inkább karmok. De a vadállat nem adta fel, a lány szeme megvillant és felhördült. Teste lassan változni kezdett. Orra megnyúlt, fogai hatalmasak lettek. Testén mindenhol szőr jelent meg, majd mundává vastagodott. Hallotta amint a mulatozás alább hagy, s most már mindenki sikítva mutogat feléjük. De nem érdekelte. Vért akart.

Fejét felemelve rekedten vonított a holdra. Lakota helyén már egy vérfarkas állt. S a vadállat diadalasan nézett a falfehér fiúra. Izmai megfeszültek , s ugrott.

Wyome hátrazuhant, s a farkas csak erre várt. Hatalmas mancsait fiúra nyomta, száját már nyitotta hogy végleg elharapja ellensége torkát. De akkor felvonított. Az egyik indián harcos kifeszített íjjal nézett felé, és a nyíl vessző már a vadállat vérétől volt szennyezett.

Innentől olyan volt mintha az idő lelassult volna. A sikolyok eltompultak, a mozgások lelassultak. Csak a vérfarkas, a mahengun ugrott. Nem érdekelte kire támadt. Vért akart. Vért! S élvezte hogy vadászhat, hogy pusztíthat.

A tűz szét esett mindenfelé köpködve lángjait, ahogy a harcolók szétrúgták. A lángok gyorsan szerte futottak, táplálékot keresve, s rövidesen belobbantva az egész tábort. S a vadállat ismét ugrott. Tompán hallotta amint a ruhák szakadnak, csontok törnek, s mindenfelé a vész szaga terjengett. Újból lecsapott…pofáját elöntötte a vér ízé. A diadal íze. Még utoljára hallotta a rémült sikolyokat, majd elsötétült minden.

 

 

Nyirkos reggelre virradt, még a madarak is bágyadtan daloltak a megperzselt ágakon. Mérföldekre tőlük egy öreg indián, s mellette betakarózva egy fiatal lány.

     -Felébredtél?- kérdezte az öreg halkan, mikor a takaró megmozdult. A lány zilált hajjal nézett szét.

     -Hol vagyok?- nézett szét Lakota, de aztán szisszenve kapott fejéhez. Ujjai alvadt vért tapintottak- Mi történt?

  -A legrosszabb történt…feléledt a mahengun- felelte rekedten Dyami. Erre a szóra a lány agyát szinte özönvízként árasztották el az emlékek. A tudat rémisztő villámként hatolt agyába, s ő remegve roskadt össze. Felemelte kezét. Körmei alatt ott volt mások vére. Hát tényleg ő tette…tényleg igaz lenne…ő a szörny.

Nem bírta tovább, zokogva temette arcát takarójába. Dyami szelíden karolta át vállát, de látszott rajta is, hogy igaz volt, és szörnyűbb még pusztító jégesőnél is.

      -Hogy kerültem ide? –nézett fel az öreg törzsfőnökre Lakota- Mérföldekre vagyunk a falutól.

      -Én hoztalak. Mikor megtörtént a változásod, mindenki halálra rémült. A harcosok rád támadtak, te pedig rájuk…nem, nem esett senkinek komolyabb baja- tette hozzá, mikor a lány közbe akart szólni, majd folytatta- Egyikük a parittyájával eltalált, a fejeden. Akkor elájultál. Megakartak ölni, de akkor léptem közbe. Felvettem a sas alakomat. Rám is rám támadtak, meg is sebeztek.

Felemelte a karját, amin friss seb húzódott végig. Lakota elszorult torokkal nézett Dyamira.

      -Az én hibám…az én hibám…talán jobb lett volna ha odaveszek…

      -Ne beszélj butaságokat- emelte fel tenyerét az öreg- De most jól figyelj, van még pár dolog amit el kell mondanom. Mostantól a saját lábadon kell megállnod, vedd az utad egyenesen északra, keresd meg Lolka néne kunyhóját. Ő majd útba igazít, már szóltam neki hogy mész. Segíteni fog legyőzni a benned élő farkast.

      -Újra normális lehetek?- csillant fel a lány szeme, de az öreg indián a fejét rázta.

      -Nem de megszelídítheted. Nagy út vár rád, és talán nagy harcok is, de légy erős.

-Könnyű ezt mondani…-morogta Lakota. Dyami szelíden folytatta.

-Még egy utolsó dologról kell mesélnem. Emlékszel hogy kiskorodban miről meséltem?

-Hogy a világban sok bolygó van és csillag. És mindegyik egy hatalmas körforgás része. És hogy léteznek olyan lények is amik talán még a mesékben sem fordulnak elő, és senki sem hisz bennük- felelte a lány, de nem értette ez hogy kapcsolódik hozzá.

-Úgy van, senki sem hisz bennük De a mi törzsünkben ketten is hisznek a létezésükben. Te és én…ezért kérlek hogy egy fontos dolgot vigyél el Lolka nénéhez, ő majd hazajuttatja.

Dyami táskájához nyúlt, és előhúzott belőle egy furcsa dolgot amit most Lakota kajára tett.

      -Mi a szösz ez? –nézett a lány kerekre nyílt szemekkel az ölében lévő élőlényre.

      -Pulicer- mosolygott rá a törzsfőnök.

A kis lény semmihez sem hasonlított. Akkora volt mint egy hód, zöld, nagy orral, gomb szemekkel, hihetetlenül hosszú farokkal, amit most szorosan Lakota karjára font. A pulicer oldalra döntötte fejét, és prüntyögő hanggal megrázta méregzöld sörényét.

      -Kedvel téged- állapította meg Dyami, majd felállt- Hát akkor sok sikert Tala Lakota, én búcsúzom.

Mielőtt a lány bármit is mondhatott volna, az öreg indián széttárta karjait, s a következő percben már sasként szállt a kék égen. Lakota is felállt, összeszedte megmaradt dolgait, majd a pulicerrel együtt útnak indult észak felé.

 Ketten szelik át a már-már végtelennek tűnő prérit. Egy lány, és egy holló. Szótlanul haladnak a kietlen tájon, a lány egyre jobban unja magát, és hogy amerre csak ellát homokot, homokot, száraz füvet, némi homokot, és ha szerencséje van talán időnként láthat egy fehér tehén csontvázat is. Aztán megint homok. Jah meg a felette szálló hollót. Aztán említettem már hogy utána megint homok jön?

-Sok van még hátra?-kérdi egy idő múlva Lakota.

-Igen.

-Egyáltalán hova megyünk?

-Egy városba.

-Minek?

-Mert Lolka néne szerint oda kell menned.

-Akkor nem kéne…ahogy ismerem őt…nem szeretnék mérgezésben meghallni.

-Ettől nem kell félned…a vérfarkasokra nem hatnak a mérgek, max fél óra kóma.

-Mi vagy te faji ismertető notesz?

-Nem.

-Sok van még hátra?

-Nem.

-Tényleg?

-Nem.

-Egyáltalán hogy hívják a várost?

-Nem.

-Nem a neve?

-Nem.

-Tudsz mást is mondani?

-Nem.

-VÁÁÁÁÁÁÁÁ- ordította magából ki kellve a lány, és azon kapta magát hogy elrugaszkodik, és a következő pillanatban már két tenyerében szorongatta a meglepett madarat.

-Elengednél?- kérdezte Relampago.

-Nem!- válaszolta a lány- Amíg nem mondod hogy igen, addig én sem.

-Most ezen húztad fel magad? Eh…-forgatta szemét a madár, de inkább abba hagyta mert újabb szorítás következett.

-És most felteszek egy kérdést- folytatta kimért hangon Lakota- Szép vagyok, kedves, és aranyos aki légynek sem árt?

-Nem- rázta a fejét a madár, de az újabb szorításra megváltoztatta véleményét- Igen!!

-Nah azért…-morogta elégedetten fogva tartója és kieresztette markából Relampagot. A holló egy kiszáradt ágon össze rendezte tollait, majd ismét a levegőbe emelkedett.

-Szóval messze vagyunk még?- jött az újabb kérdés, mikor már ismét úton voltak, és szemlélték az érdekes tájat: a homokot.

-Igen- felelte a holló, majd körülkémlelt a magasban-Le kéne táborozni…kezd alkonyodni. És tudod mi lesz ma?

Ez a kérdés Lakotát hideg zuhanyként érte. Már szinte el is felejtette, de most megint nyíltan hasított emlékezetébe.

-Telihold- motyogta elhűlve, Relampago pedig bólintott.

-Nézd, ott a távolban-bökött csőrével a horizont irányába- Ott egy hegy, van egy barlangja is. Nemsokára ott is leszünk, megszállhatunk benne.

A lány a jelölt irányba nézett, és tényleg, a homok közül szépen lassan tűnt elő egy vöröses, lapos tetejű hegy. Sóhajtott, majd az út további részében nem szóltak egymáshoz.

 

 

Az ég már majdnem kékké változott, a tücskök is belekezdtek ciripelüséhbü, valahol a távoli hegyeken pedig prérifarkas sírta dalát. De a hold még nem jött fel.

Lent tűz ropogott békésen, a szél időnként belekapva vöröses lángjaiba, de táncukat nem olthatta el. Mellete Lakota ücsörgött, időnként megremeget mintha a hideg rázná ki, de igazából súlyosabb dolgok gyötörték. Felállt ültéből, ésa mellette gubbasztó hollóhoz fordult.

-Nem bírom tovább- mondta alig hallható hangon- Járok egyet…lehet hogy csak reggel kerülök elő. Nem laknak a környéken ugye?

-Én úgy tudom nem. Az indiánok sem járnak erre, elkerülik a helyet egy régi legenda miatt- válaszolta Relampago.

-Régi legenda?- kapott a szón a lány, talán csak azért hogy egyre növekvő rosszérzetét

elfeledje.

-Lehet hogy nem igaz, csak fiókaként hallottam róla. Egy szörny elszabadult, hatalmas pusztítást végzett. Azt beszélik ere régen virágzó élet volt. Mostmár nem tartalak fel, menj nyugodtan-tette hozzá a madár.

Lakota ismét megborzongott, és átfutott az agyán hogy talán tollát félti azért sietteti. Nem mondott többet, elindult az alkonyban, és reménykedett hogy a hollónak igaza van, nem fog emberi lényel találkozni.

Már jócskán eltávolodott kis táborhelyüktől, kezét zsebébe dugta, és időnként fejét idegesen az égre kapta.

„Már nem lehet sok hátra”-gondolta sóhajtva, aztán folytatta sétáját. De akkor idegesen toppant meg. Sziszegést hallott. Körülnézett ökölbe szorított kézzel, de nem látott semmit.

Tovább indult, de akkor megint hallotta. Körülnézett, de semmi. Tovább indult volna, de a hang felerősödött, és már egészen közel volt hozzá.

Kígyó volt. Méghozzá kobra, de hatalmas! Izmos testén gyorsan siklott, zöld szemét a lányra szegezte, fekete pupillája vékonyra szűkült, villás nyelvét kidugva sziszegett Lakota felé. Majd felegyenesedett, kihúzta magát, kitátotta száját, fogán megcsilant egy kis csepp méreg.

A lány hátrált, mire a kobra kitárta taraját, és követte. Alattomosan siklott a homokon, gyilkos tekintetét le sem véve ellenfeléről. 

-Hagyjál békén, te rondaság…-morogta Lakota, érezte amint megvastagodó körmei ökölbeszorított kezébe vájnak. De a kígyó nem tágított, úgy tűnt száját gonoszt mosolyra húzza, még jobban felegyenesedett, majd megszólalt.

-„Rég nem találkoztunk…nem igaz Tala?”- suttogta ölni vágyástól csöpögő hangon- Vagy hívjalak inkább úgy mint mahengun?

Ideje sem volt felfognia a kígyó szavait, az változni kezdett, alakja megnyúlt, tekintetük egy vonalba került, nyúlékony teste eltűnt, emberi testé vált. Csak az alattomos mosoly maradt meg száján.

 

 

 

 

 

 

 

 
Mennyi is az idő?
 
Regény
 
Farkasok (és hasonlók)
 
Naptár
2024. Május
HKSCPSV
29
30
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
<<   >>
 
Nyihogó
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 
A Falka Élete
 
Pata számláló
Indulás: 2006-06-02
 
Lezárt szavazások
 
Bannerek

Bannerek: Ez itt az enyém

Ez pedig az Esztié, darkwolf:

 

 
Háttérzene
<bgsound src="http://s1.uploadspider.com/storage/forsaken-11527202740729.mp3" loop=true>
 
A hónap képe!

 

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!