.::€Lovak & Farkasok SZEREPJÁTÉKA€::.
.::€Lovak & Farkasok SZEREPJÁTÉKA€::.
Egérkövető
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
A legtutibb oldalak
 
Bölcsességek
 
Lovak
 
Menü
 
Lófajták
 
Ponyclub
 
Lovas Extra
 
Szín
 
Áttűnéssel lapozás
 
Csicsa
 
Western nyereg

A legfontosabb kellék a nyereg. Minden mást akár el is hagyhatunk, ha lovunkat célirányosan tanítottuk, menni fog kantár, zabla nélkül is, de a nyereg szükséges. Néhány kilométert szőrén is meg lehet tenni, hosszabb távon azonban mindkét fél részéről jelentkezhetnek sérülések.

A westernnyereg közel sem olyan univerzális, mint a sportnyereg. Az angolban hagyományos módon nem lehet benne lovagolni, mert robosztus felépítése, magas kápái és a kápaszarv miatt kényelmetlenné teszi a könnyűügetést. Eredeti funkcióján kívül csak hobbi - valamint túralovaglásra alkalmas igazán, ezekre viszont nagyon ajánlott. A súlyából adódóan rengeteg ellenérzést vált ki a lovasokból, alaptalanul. Nézzünk csak egy átlagos, nyolcvan kilós embert, húsz kilós westernnyereggel! Bizonyára sokan láttunk már száz kilót meghaladó embert lovagolni, aki, bizony az 1-1.5 kilogrammos szuperkönnyű gyöngyvászon sportnyeregben is többet nyom, mint az előző páros. Ezenkívül lássuk be: micsoda elhanyagolható súlyt jelent akár az előbbi, akár ez utóbbi egy normál alkatú, 5-600 kilós lónak! Nekem négy éves arab kancám van, kb. 400 kg-ot nyomhat, és néha úgy fickándozik a kilencven kilogrammos összsúly alatt, hogy komolyan kapaszkodnom kell.

A jó nyereg - díszítéstől függetlenül - minden pénzt megér, míg a rossz nyeregnek ingyen sem vesszük hasznát. Sajnos ez utóbbihoz nagyon könnyű hozzájutni, ott vannak a legtöbb lovasboltban, a másodkézből eladó nyergek egy részét is ezek teszik ki. Az igazán jó darabokat kellő körültekintéssel, egyéni kívánságoknak megfelelően kell vásárolni, vagy méret után rendelni gyártótól. Soha ne a küllem alapján válasszunk! Az első kritérium, hogy kényelmes legyen, lónak és embernek egyaránt. A kényelmet egyik fél számára sem a párnázat jelenti elsősorban, hanem a forma. A felfekvő felületnek pontosan kell illeszkednie a ló hátára, figyelembe véve a marszöget, a mar magasságát és a párnafák csavarodását, vagyis hogy a párnafák követik-e a lapockától a hát felé haladva a szögek terülését. Ha ezek az adatok megfelelőek, nyergünk minimálisabb párnázattal sem fogja feltörni a lovat, és most már foglalkozhatunk saját kényelmünkkel is.

Vizsgáljuk meg az ülőrészt! Nem jó, ha túl lapos, az sem, ha túl "hordós", vagy szögletes. A kényelmetlenre sikerültet gyakran kipárnázzák, így rövid távon jó ülés esik benne, de később a párna összeesik, s átérezni rajta a szögleteket. Legjobb, ha a felület kemény, de ideális a formája. Nem is sejtenénk, mennyi minden múlik a formán! Nemrégiben volt szerencsém találkozni egy katonai nyeregvázzal, amely az amerikai McLellan cég keze munkáját dicséri. Tulajdonosa egy szál nyeregalátéttel és egy pár kengyelszíjjal használja. Ilyet azelőtt el sem tudtam volna képzelni, de közelebbről megvizsgálva kiderült a turpisság. Formájával párnázat nélkül is képes ellátni funkcióját, mi több, határozottan kényelmes. Tökéletesen illeszkedik, ott gömbölyödik, ahol kell, simul a használójához. Szinte már vonzalmat kelt az emberben...

A második szempont a nyereg hossza. Értendő ezen mind az ülőfelület, mind a nyereg tényleges hosszúsága. Az ülés akkor jó, ha éppen elférünk benne, de még lehetővé teszi a vágta közben szükséges rövid, előre - hátra csúszkálást, hogy kiegyenlítsük a ló mozgását. A nyeregnek pedig, - helyes nyergelésnél - nem szabad belógnia a ló csípejéhez, mert annak oldalirányú mozgása miatt kidörzsölheti azt. Ha ezzel megvagyunk, már csak el kell döntenünk, mire akarjuk használni a nyerget, és ennek megfelelően válasszunk kápaméretet, formát. A meredekebb hátsókápa biztosabb ülést ad, jobban támaszt, a laposabb nagyobb mozgásszabadságot enged. Ugyanígy a nagyobb kápaszarv jobb kapaszkodót nyújt, többmindent akaszthatunk rá, a kisebb kevésbé zavar és kevésbé balesetveszélyes. A kápaszarv szöge csak kényelmi kérdés, illetve a westernsportban a versenyszámokhoz alakítják őket. Fontos lehet még a kengyel mérete, formája, málha felfogatása szempontjából a kötöző (koncsó) szíjak száma, hossza.

Attól függően, hogy lovunkat mihez szoktatjuk, szükségünk lehet a szokásos hevederen kívül a westernben használatos, hátsó hevederre is. A sportnyeregtől eltérően a westernnyeregnek előrébb, az első kápa alatt van a hevederfelfogatása, ezért - nem győzöm hangsúlyozni: helyes nyergelés esetén - hátrébb kerül a nyereg a lovon. Így, (mivel a heveder nem a nyereg középpontjánál fogatja azt a lóhoz, hanem előrébb) ha meghúzzuk a hevedert, a nyereg orrnehéz lesz, előrebillenve a hátulja kissé elemelkedik a ló hátától. Ezt kompenzálják egy hátulsó hevederrel, a kettő pedig nagyobb nyeregstabilitást eredményez és ez, valamint a váz kitűnő oldaltartása lehetővé teszi, hogy kicsit lazábbra hagyjuk a hevedereket. A lovat azért kell hozzászoktatni, mert különben könnyen lehet rodeó a móka vége. Először inkább csak hagyjuk lazán, egy ökölnyivel lógni a hasa alatt. A laza hevederek ellenére a nyereg ugyan megőrzi oldalirányú stabilitását, a lapockaizmok és a mar miatt pedig ritkán csúszik előre, de meredekebb emelkedőn hátrafelé elmozdulhat. Ennek elkerülése végett kiegészítőként szügyelőt alkalmaznak.

Még valami! Ha lehet, ez egyszer felejtsük el a hazánkban dúló nyugat- és Amerika mániát! Nem kell mindenáron "eredeti" nyerget vásárolni. A stílus őshazáját az anyatermészet zömök, izmos, martalan jószágokkal látta el, míg nálunk a magasabb marúak a jellemzőek. Ha amerikai lóra készült nyerget rakunk egy tős-gyökeres magyar félvérre, az úgy fog billegni a marján, mint kúpcserép a hurkapálcán. Vigasztalásul egy kis kárörvendés: szegény jenki ha nem akar bizonyos idő után a lova nyakán kikötni nyergestül - mindenestül, kénytelen farmatringot alkalmazni.

Ezeken túlmenően persze, ha valóban jól akarunk járni, nem árt konzultálni a gyártóval. A jó nyereg titka a készítője műhelyében rejlik, nem mindegy ugyanis, milyen anyagokból készül. Sajnos a kelleténél jóval több nyerget gyártanak le azzal a filozófiával, miszerint ami belül van, nem látszik. Nem kívánom senkinek, hogy szét kelljen szednie egy ilyen példányt, nekem volt részem benne elég. A gond ezekkel rögtön a váznál kezdődik. Kisebbfajta szentségtörésnek számít, ha egy westernnyereg váza nem fából van. Én találkoztam már mindenféle anyaggal, műanyagtól kezdve az üreges üvegszálig. Könnyűek, de ha gyengébb minőségben készültek, nem tartják például a csavart és a szeget, ennek megfelelően hónapok múltán egyszerűen elhagynak magukról dolgokat, amiket lehetetlen visszafogatni. Van aztán, amelyik fa ugyan, de fenyő, ráadásul egy tömbből van marógéppel kifaragva, és olyan rafinált szálirány-elhelyezéssel, hogy kisebb igénybevételnél is gyönyörűen törik. A vázra aztán felkerülnek a nagy alsószárnyak, melyek egy réteg vastag bőr helyett háromrétegűek: középen egy formára szabott farost lemez (!), arra felülről egy vékony bőrborítás (csak ahol látszik), alulról pedig festőhenger-(népszerű nevén teddiber) anyagot kapnak párna gyanánt. Ezt tűzőgép kapcsokkal fogatják a vázra. Az ülőrész alapja egy ugyancsak formára szabott horganylemez lap. Erre kerül a szintén háromrétegű ülőrész: közönséges sárga matracszivacsra vékony bőr, s hogy ezt díszvarrással össze lehessen ölteni, alulra színes pólóanyag. "Csak addig ne essen szét, amíg leviszi a lépcsőn." Ezeket a darabokat 50-100 ezer forintig terjedő áron lehet megvásárolni, s igencsak ki kell nyitnunk a szemünket, ha ilyen árkategóriában kívánunk nyereghez jutni. Fontos már jó előre letisztázni magunkban, hogy milyen igénybevételnek fogjuk kitenni a jövőben, s ennek alapján választani akár egy olcsóbb, de a fontosabb kritériumoknak még megfelelő, vagy drágább, de hosszabb életű, nyúzhatóbb gyártmányt. Igazi minőség hazai viszonylatban 200 és 300 ezer forint között már kapható, külföldön… Nos, láttam már 4000 dollárosat is. Mi a különbség? Zongorázni lehetne.

Az a nyereg, amelyikre végül is évek múltán azt mondjuk, megérte az árát, szintúgy a faváznál kezdődik. Egyik fajtája keményfából, egy tömbből faragva készül, de erős nyersbőrrel bevonva; a másikat pedig rugalmas lemezekből rétegelik, vagy vastagabb faszeletekből forgatják össze száliránnyal ellentétesen, majd utána munkálják formára. Ha megfelelően van felrakva és kellő vastagságú, a nyersbőr csodálatos stabilitást kölcsönöz a váznak, szinte törhetetlenné teszi. Vizes állapotban jól nyújtható, száradás közben pedig igyekszik visszanyerni eredeti alakját, ezért a leglehetetlenebb formára is kiválóan ráfeszül, a szegeket és csavarokat pedig erősen tartja. Az ülőrész alapjául is ez az anyag szolgál. Használat során a betonkeményre száradt, formára feszített bőrt a ló kipárolgása enyhén felpuhítja, így az felveszi az ülőgumók formáját, és az ülésbőr a lovashoz alakul. Amennyiben a váz öltöztetésénél a legjobb minőségű és kellő vastagságú bőröket használják, a nyereg idő- és kopásálló lesz, annyira, hogy valószínűleg egész életünkben használhatjuk.

 
Mennyi is az idő?
 
Regény
 
Farkasok (és hasonlók)
 
Naptár
2024. Május
HKSCPSV
29
30
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
<<   >>
 
Nyihogó
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 
A Falka Élete
 
Pata számláló
Indulás: 2006-06-02
 
Lezárt szavazások
 
Bannerek

Bannerek: Ez itt az enyém

Ez pedig az Esztié, darkwolf:

 

 
Háttérzene
<bgsound src="http://s1.uploadspider.com/storage/forsaken-11527202740729.mp3" loop=true>
 
A hónap képe!

 

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!